Magadnak tanulsz?

Elsô látásra olybá tűnik, mintha az iskola azért lenne, hogy az embereket használható tudással lássa el, melyek könnyebbé s boldogabbá teszik a felnôtt korukat - vagy bárhogy is legyen, mindenesetre az átlagember szemében az iskola lényege a tudás átadásában és majdani önmegvalósításunk megsegítésében van. A humánetológiában és a memetikában valamennyire is jártas ember persze hamar észreveszi: errôl szó sincsen. Bár a tudás átadásához kétség nem fűzhetô, az iskola - mint intézmény - meglehetôsen sikertelen lenne, ha célját pusztán ebben jelölnénk meg.

Az iskolarendszernek, állami rendszer lévén, legelôszöris az államot kell szolgálnia. A mindenkori kormánynak, az egyháznak, a médiának és a marketingnek, azaz tetszôleges hatalommal és nagy tôkével bíró szervezetnek soha nem érdeke az, hogy az átlagembert túlságosan okossá nevelje - ugyanakkor a kiemelkedô tehetségekre az egyház kivételével mindnek szüksege van. A tudományokban jártas ember nem lesz hívô, kételkedni kezd az egyetemesen elfogadott erkölcsi normák létjogosultságában, észreveszi hogy a marketingesek milyen cselekkel akarják ôt vásárlásra késztetni, átlát a kormány tettein, nem etethetô meg olcsó és igénytelen műsorokkal és legfôképp - mint gondolkodó individum - nem uniformizálható, ellenáll a divat, a kreált műigények és ösztönorientált ostobaságokkal szemben, hatalmas gazdasági károkat okozva ezzel. A modern társadalom a maga vásárlói szokásaival, világképével, erkölcsi normáival, életcéljaival; tehát egészében véve, az emberek ösztönalapú robotizálására épül. Ha valaha az embereket tényleg sikeresen megtanítanák arra, amit egy tudományok iránt valamennyire is fogékony vagy egyszerűen csak gondolkodó individum jelenleg is tud, akkor a jelenlegi rendszer alapjaiban véve összeomolna.

Az iskola alapvetôleg társadalmilag szentesített életcélokat nevel beléd: "nem viszed majd semmire ha nem tanulsz", "nem vesznek fel sehova", "utcaseprôként fogod végezni" - azaz ha boldog akarsz lenni, pénzt kell keresned, a pénzkeresés pedig csak akkor lehetséges, ha aláveted magad az iskola és az állam akaratának: azt tanulod, amit ôk mondanak, és úgy tanulod, ahogy ôk mondják, cserébe pedig mehetsz máshova tanulni, kapsz papírokat és a papírokkal szépen elhelyezkedhetsz munkahelyeken, ahol továbbrais megmondják hogy hogyan s mit csinálj. Kétség kívül ez is módfelett fontos a társadalom számára: szükség van valakire, aki házat épít, aki könyvelést vezet, aki kenyeret süt, aki fizettet a pénztárnál - aki hajlandó felnôtt életében naponta 8-10 órát áldozni gépies, unalmas és mindennemű kreativitástól mentes munkát végezni a pénzért cserébe, amivel semmit sem tud kezdeni azon kívül, hogy gyermekét iskoláztatja, hogy az egész kezdôdhessen elölrôl. A társadalomnak ez fontos. Az más kérdés, hogy vajon tényleg ez szolgálja-e az egyén boldogságát. Az iskola alapvetôen jó munkát végez, mert elhiteti az emberekkel, hogy mindez jó, s nincs más út, amin sikerrel járhatnának.

Ha valaki tényleg meg akar ismerni valamit, a legjobb módszer még mindig az, ha bemegy egy könyvtárba, kivesz néhány könyvet, s esetleg a haverjaival (vagy szükség esetén egy hozzáértôvel) megvitatja azt. Az iskola, a többiek tudásszinjéhez való szüntelen alkalmazkodás és a rengeteg felesleges és érdektelen információ özöne mellett minderre alkalmatlan. Az iskola azoknak van, akik nem tudásra vágynak, hanem papírokra (vagy esetleg elfelejtik észrevenni, hogy micsoda rossz hatásfokú az egész rendszer), esetleg egyikre sem, csak tudják, hogy tanulni _kell_.

Ha az iskolában az embereket nem a társadalom, hanem az élet számára nevelnék, alapvetôleg teljesen más lenne a tananyag.

Biológiaórákon elsôsorban az evolúciós rendszerek, a játékelmélet, humánetológia és a memetika szerepelne, ahelyett hogy fajok és osztályok önkényes besorolását és élôlények tulajdonságait kellene bemagolni. A diákok megtanulnák, hogy honnan jöttek, milyenek, míly ösztönök vezérlik tetteiket, miért kell elfogadni mindenkit, miért nincs valójában jó és rossz, miért hisznek az emberek teljesen képtelen dolgokban is és egyáltalán, miért olyan a világ, amilyen. (A legtöbb ember még az olyan egyszerű kérdésekre is téves választ ad, hogy miért halunk meg!) Ismernék a társadalom, az embertársaik, a csoportorganizmusok, s legfôképp önmaguk mozgatórugóit, s lehetôvé válna mindezzel, hogy tudatosabban ítéljék meg önön tetteiket. Emellett tökéletesen elférne a jelenlegi tananyag nagy része is - azzal a különbséggel, hogy így már valamifajta értelme is lenne annak, hogy ezen rendszerezésekkel vagy sajátságokkal foglalkoznak.

Fizikaórákon a képletek bemagolása és végtelenségig való gyakorlása helyett mindenekelött az Univerzummal kapcsolatos kérdésekre adnának választ: hogy szegény ember ne gondolja azt, hogy a csillagok megmondják a jövôjét, hogy tudja hogy a tér, de még az idô sem végtelen, hogy az egész Világegyetem egy Nagy Bummban keletkezett, s hogy ennek milyen filozófiai és fizikai következményei vannak ránk nézve. A tanórák eredménye nem egy rakás magolással elvesztegetett óra lenne, hanem az, hogy az emberek olyannak látják a világot, amilyen valójában - és ennek persze része lenne a mostani tananyag nagy része is, csak nem ilyen formában.

Kémiaórán nem egy sor önkényesnek tűnô alapról indulnánk, hanem bizony nagyon is a fizikához kapcsolódva elôször megismerkednénk a részecskékkel, hogy egyáltalán tudjuk, hogy a további tananyag mirôl szól. A sok számítás helyett sokkal fontosabb lenne a különbözô elemek tulajdonságait a fizika és a bilológia órákon tanult dolgokkal összekapcsolni - hogy valami haszna is legyen az egésznek.

A történelem szorosan összekapcsolódna a biológiával, humánetológiával, filozófiával s ezáltal a többi tudomány alakulásával is - évszámok helyett a dolgok játékelméleti és szociológiai része lenne elôtérbe helyezve - az egyén számára a múlt értelmezése, s nem a megtanulása fontos: a múltat megtanulni csak a társadalom, mint szuperorganizmus érdeke (aki hallott már a csoportösztönökrôl, az érti, mik késztetik az embereket eféle tantárgyak bevezetésére).

Az irodalom nem a nemzeti öntudatot akarná mindenáron felébreszteni a diákokban - az olvasmányok nem aszerint lennének válogatva, hogy mi fontos a nemzet múltja szempontjából, hanem aszerint, hogy mi tanulságos, minek van igazi mondanivalója. A különbözô korok alkotásait szorosan összekapcsolná a történelemmel, a filozófiával és a memetikával - ezáltal nem csak megismernénk, hanem legfôképp meg is értenénk a régmúlt korok irodalmát s íróik motivációit.

Az így kialakított tananyag annyival érdekesebb, élvezhetôbb s könnyebben elsajátítható lenne, oly nagy teret engedne az individualista megmozdulásoknak, hogy néhány generáció alatt a társadalom mai rendszerét teljesen összeomlasztaná: se a vallás, se a marketing, se a média, se a kormány nem lenne képes a jelenlegi formájában fennmaradni. Minthogy az egyén érdeke ílymódon minden hatalom érdekével ütközik, a rendszer továbbra is marad. De nem okos dolog emiatt a nagyhatalmakat okolni! Ez nem egy nagy s titkos összefogás, nem tudatos elbutítás eredménye: pusztán az emberi faj evolúció során kialakult ösztönei, s a memetika játéka az egész.

Az iskola, mint rendszer, nem az egyén megismerési ösztöneire épít, hanem a tananyagot kialakító komplexum, a társadalom (azaz az ember csoportképzô) ösztöneire. így nem azt tanuljuk, ami számunkra hasznos, hanem azt, ami a társadalom - mint egyfajta magasabb rendű szuperorganizmus - érdekét szolgálja. Emlékezünk, dolgozunk és meghalunk a szuperorganizmus helyett.

Video (Varga Gábor), 2001.IX.11.
(Vélemény/hozzászólás írása)